A Dang Muoi hálózat több helyen nyitott már Budapesten éttermet, számomra a leginkább útba eső a Nagymező utcánál található, de nagyon kedvelem az Ernő utcai éttermüket is. Tudni kell rólam, hogy nagyon kedvelem a vietnámi konyhát és ezért már jó pár ételüket megkóstoltam. Ebben a kis írásban szeretném összegyűjteni pár kedvencem, amit ajánlanék.
A Dang Muoi elsőre talán kicsit rendetlennek tűnik, de, de ez nem különösebben zavaró annak, aki az ízekre kíváncsi az ételeik egytől egyik kifogástalanok.
Szokásos ételek közül a pho-t nem ecsetelném feleslegesen, teljesen rendben van, akkor sem ér bennünket csalódás ha netalán tavaszi vagy nyári tekercset rendelnénk a kiszolgálás általában gyorsnak mondható. Az ételeikben ízvilága számomra szinte tökéletes és legnagyobb örömömre nem fukarkodnak a zöld fűszerekkel sem.
De nem is húzom az időt, inkább kiemelnék néhány ételt amit kifejezetten ajánlanék, akár ínyencebb látogatóknak is. Kezdjük is hát.
Levesek:
Elsőként az egyik legközelebb álló levessel kezdenék, egy csípős, de savanykás marhahús levessel kezdenék, a Bún bò Huế-vel. Ízvilágát tekintve leginkább a citromnád íze és a csípősség dominál, persze a halszósz íze is érezhető és az ízharmóniát a friss zöldhagyma, koriander teszi teljessé, a változatos textúráról pedig a rizstészta és a babcsíra gondoskodik.
Másik kedvencem egy vietnámi rákleves, a Bún riêu. A tálalás gyönyörű a tál közepén a pirított hagyma és koriander apró hegyként csúcsosodik ki. A kevésbé intenzív, mint a pho bo-é, de összességében kiemelkedően pikáns hatást kelt. A rákhús mennyiségével és minőségével is tökéletesen elégedett szoktam lenni.
és kicsit összekeverve úgy, hogy a rákhús is láthatóvá váljék...
Ez után a Hà Noi levest a Bún thang Hà Nội-t emelném ki, ez egy elég ''gazdag'' levesnek mondható, hiszen a betétek közt előfordul a rizstészta, sonka, tojás, illatos gomba, csirke és garnéla is, ezen már csak a koriander és zöldhagyma tud dobni, bár nem mondható túl fűszeresnek a leves az összhatás tökéletes.
A tengeri ételek sorát egy csípős-savanyú tengeri herkentyű levessel folytatnám, a Mì hải sản chua cay-al. Talán kevésbé kiemelkedő, mint a többi levesem, de igazán pikáns ízvilágának köszönhetően mindenképpen megérdemel egy kóstolást... Nekem az nem tetszett benne, hogy túl sok volt benne talán a surimi, viszont a zöld fűszerek mennyiségével és a csípősséggel tökéletesen elégedett voltam.
És végül még a Bún cá Hải phòng-ot említeném meg, ami egy sült halleves némi csírával, kevés paradicsommal és zöld fűszerekkel és könnyed alaplével (talán még egy kevés ananászt érzek ki belőle, de ebben nem voltam biztos).
Ezután áttérnék a főételekre, mert nem csak levesben alkotnak nagyot a Dang Muoi-ban, hanem a főételeik is igazán kiválóak.
Főételek:
Elsőként a főételek sorában talán egy érdekességet emelnék ki, a sült békacombot, más néven a Đùi ếch xào xả ớt kiểu Thai Lan-t. A békához talált saláta kellemes, a combok kellemesen édeskés csípős szószban vannak tálalva, melyet vörös és lila hagyma darabok színesítenek. A hús kellemesen átsült, de nem túlsütött, ha valaki nem ismerné a békát, annak úgy helyezném el, hogy kb. 70%-ban a csirkére, 30%-ban a halra hasonlít.
Egy könnyebb vacsorára bátran ajánlom bárkinek a Phở chộn bò chua cay-t, ami egy csípős-savanyú rizstészta, marhahússal, salátával, mogyoróval és némi korianderrel. A tálalás esztétikáján túl kiemelném a savanykás, kissé csípés és édes ízek összhangját a zöld fűszerekkel.
Marhahúsos ételek közül még ajánlani tudom a Bò nướng sả ớt-ot, azaz a grillezett chilis marhahúst, thai citromfűtől illatozva, salátával és rizzsel tálalva.
Aki szereti a kevésbé szokványos ételeket, annak melegen ajánlom az Ốc xào sả ớt-t, a sült chilis csigát, salátával, rizzsel tálalva. A csiga nem túl rágósan van elkészítve, a hagyma mennyisége pont megfelelő nem nyomja el az egyéb ízeket. Még annyit jegyeznék meg, hogy aki szereti a kagylót annak a csiga is be fog jönni, bár azért ízvilágban vannak különbségek.
Bár most nem találom a képet, de mindenképpen a Chả lá lốt-t, ami borslevélbe tekert sertéshúsból, salátából és némi rizsből áll, némi csípős mártogatni valóval, ígérem, ha meglelem a képet pótlom.
Bemutatásomat a Nem cuốn-al, másnéven a nyári tekerccsel zárnám, mely rizstésztába csavart garnélát, salátát, tojást, sonkát és némi sertéshúst tartalmaz a tekercsek mellé enyhén chill-s gyömbéres mártogatni való mogyoró olajos szószt kapunk.
Szóval bátran ajánlom mindenkinek. Érdemes kipróbálni az Ernő utcai és a Kínai piaci éttermüket is. Én eddig mindig maradéktalanul elégedett voltam a munkájukkal. Remélem, hasznosnak találjátok ezt a kis írást.